Tisztelt polgárok. Szeretettel meghívom Önöket a Karácsonyi Zenei Estre (orgonakoncert, Restei éneklőcsoport, gyermekeink és a Restei Betlehemesek), melyre 2024. december 21-én 16.00 órától kerül sor a Restei Rózsafüzér Királynéja római katolikus Templomban. Vegyenek részt és hallgassák meg a koncertorgonánk hangját, amelyen a tehetséges Fabián Greš orgonaművész játszik. Utána 17:00-kor kezdődik a mi kis kedves karácsonyi vásárunk a községi hivatal területén. A karácsonyi vásáron az alábbi kínálattal készülünk: Halászlé, Káposztalé, Sült kolbász, Hal tepertő, Palacsinta, Cukorkák, Fehér és ribizli forralt bor, Különféle karácsonyi díszek, fából, porcelánból és textilből egyaránt, Horgolt karácsonyi díszek, Méz és mézből készült termékek Szeretettel várjuk Önöket 2024. december 21-én, szombaton 16.00 órától a Restei Rózsafüzér Királynéja római katolikus Templomban, majd 17.00 órától a községi hivatal területén. A rendezvény 22:00-kor ér véget (gépkocsival nem lesz lehetséges a behajtás). Az orgonaművész Greš Fabiánról: Greš Fabián (született 2003ban) a kassai Állami Konzervatórium hallgatója prof. Emília Dzemjanova tanítványa, ahol az orgonazene számos vezető szlovák előadója nőtt fel. Többen vezető pozíciót töltenek be itthon vagy külföldön. Fabián 3 évesen kezdett el zenélni. Később a „Humenné”-i Peter Breiner zene Iskolában végzett Peter Frank tanár osztályában, ahol 2019-ben 1. helyezést ért el a Szlovákiai Országos Ifjú Orgonisták Versenyén „Námestovoban”. 2022-ben konzervatóriumi hallgatóként elnyerte a Zenei Alap díját - szlovák szerző kompozíciójának legjobb előadásáért. Olyan vezető orgonaművészeknél működött együtt, mint Francois Espinasse, Karl Ludwig Kreutz és Szabó Balázs. Jelenleg orgonista szülőfalujában, „Jabloňban”, valamint napjainkban segédorgonista a kassai Szent Erzsébet-dómban Kassán. Együttműködik a Szent Cecília Kórussal is. A koncert programja 21.12.2024 16:00 - 17:15: TEMPLOMNYITÁS cca. 15:00 – pontosítsuk az orgonista közlekedési lehetőségei szerint Bevezetés (16:00 hod): A polgármester köszöntője (helyszin: oltár) Domenico Zipoli Pastorale Johann Sebastian Bach Wachet auf ruft und die Stimme BWV 654 Gyermekelőadás (helyszin: oltár) Második bejegyzés: César Franck Prélude, Fugue and Variations Op.18 Fellép a Restei éneklócsoport (helyszin: oltár) Harmadik bejegyzés: Fabián Greš – karácsonyi témák A Restei Betlehemesek (helyszin: oltár) Negyedik bejegyzés: Jozef Podprocký Dve Pastorely
Príloha: JPG
Vážení občania. Srdečne Vás pozývam na Vianočný hudobný večer (organový koncert Fabiána Greša, vystúpenie Rešického spevokolu, našich najmenších a Rešických betlehemcov), ktorý sa uskutoční 21.12.2024 od 16:00 v Rímskokatolíckom kostole Ružencovej Panny Márie v Rešici. Príďte si vypočuť zvuk nášho koncertného organu, na ktorom bude hrať talentovaný organista Fabián Greš. Následne od 17:00 začínajú aj naše malé milé vianočné trhy v areáli obecného úradu. Na vianočných trhoch bude pre Vás pripravený nasledovný sortiment: Halászlé, Kapustnica, Pečené klobásy, Rybacie oškvarky, Palacinky, Cukríky, Biele a ríbezľové varené víno. Rôzne vianočné dekorácie drevené, porcelánové aj textilné, Štrikované vianočné ozdoby, Med a výrobky z medu Tešíme sa na Vašu účasť v sobotu, 21.12.2024 od 16:00 v Rímskokatolíckom kostole Ružencovej Panny Márie v Rešici a následne od 17:00 v areáli obecného úradu. Podujatie končí o 22:00 hod. (vstup autom do areálu nebude možný). O organistovi Fabiánovi Grešovi: Fabián Greš (narodený v roku 2003) je študentom Štátneho Konzervatória v Košiciach v triede prof. Emílie Dzemjanovej, v ktorej vyrástlo mnoho popredných slovenských interpretov organovej hudby. Viacerí pôsobia na popredných pozíciách doma, či v zahraničí. Fabián sa hudbe začal venovať už od 3 rokov. Neskôr absolvoval ZUŠ Petra Breinera v Humennom, v triede učiteľa Petra Franka, kedy v roku 2019 získal 1. miesto na celoslovenskej súťaži mladých organistov v Námestove. V roku 2022 už ako študent konzervatória získal cenu Hudobného Fondu za najlepšiu interpretáciu skladby slovenského autora. Absolvoval kurzy u popredných organistov ako Francois Espinasse, Karl Ludwig Kreutz či Balázs Szabó. Aktuálne pôsobí ako organista vo svojej rodnej obci Jabloň a taktiež ako pomocný organista v Dóme svätej Alžbety v Košiciach. Spolupracuje aj so Zborom svätej Cecílie. Program koncertu: Úvod (1.vstup): Domenico Zipoli Pastorale Johann Sebastian Bach Wachet auf ruft und die Stimme BWV 654 Vystúpenie detičiek Druhý vstup: César Franck Prélude, Fugue and Variations Op.18 Vystúpenie Rešického spevokolu Tretí vstup: Fabián Greš – vianočné témy Betlehemskí pastieri z Rešice Štvrtý vstup: Jozef Podprocký Dve Pastorely
Príloha: JPG JPG
Szeretettel meghívunk minden kedves polgárt a Restei Szilveszteri bulira, melyre 2024. december 31-én, 19:30-tól kerül sor. Belépő 20 €. Káposztalé, vacsora, kávé/tea és alkoholmentes italok lesznek biztosítva. Zenei produkció: SZANYI IMI. Helyfoglalás: Községi hivatal, tel. +421 55 466 51 48.************************************************** Srdečne vás pozývame na silvestrovskú zábavu v Rešici, ktorá sa uskutoční 31.12.2024 so začiatkom od 19:30. Vstupné 20€. Bude sa podávať kapustnica, večera, káva / čaj a nealko nápoje. Hudobná Produkcia: IMI SZANYI. Rezervácia miest: Obecný Úrad Rešica, tel. 055/466 51 48.
Príloha: JPG
Príloha: PDF
A J&P TRADE s.r.o. teljes körű áruszállítási és hulladékkezelési szolgáltatásokat kínál Önnek. *********************************************** www.jptrade.sk 0948438280 jptrade.doprava@gmail.com https://www.facebook.com/profile.php?id=100092155879596 *********************************************** Spoločnosť J&P TRADE s.r.o. Vám ponúka kompletné služby v nákladnej doprave a odpadovom hospodárstve.
Príloha: JPG
Tisztelt polgárok. A Restei községi Hivatal anyagi okok miatt kénytelen korlátozni a nyitvatartási idejét, csökkenteni a dolgozók és a község polgármesterének munkaidejét. A hatékony gazdálkodás érdekében minden lehetséges erőfeszítés ellenére kénytelenek vagyunk megtenni ezt az intézkedést 2024. október 1-től 2025. március 31-ig, mivel az államtól származó részvényadó-bevétel a költségek növekedése ellenére is alacsonyabb a tavalyinál. *********************************************** Vážení občania. Obecný Úrad Rešica je z finančných dôvodov nútený obmedziť otváraciu dobu aj znížiť pracovné úväzky zamestnancov aj starostu obce. Napriek všemožnej snahe o efektívne hospodárenie sme nútení pristúpiť k tomuto opatreniu od 1. októbra 2024 do 31. marca 2025, keďže príjem z podielových daní od štátu je napriek narastajúcim nákladom ešte nižší ako minulý rok.
Príloha: JPG
Ma reggel 6 óra körül valószínűleg egy barna medvét láttak Reste és Buzita között, amely a Kanyapta felé futott. Közép termetű volt. Kérjük a lakosságot, hogy legyenek nagyon óvatosak. Ha a továbbiakban medvét észlelnek jelezzék a községi hivatalban vagy a község polgármesterének. Dnes ráno okolo 6. tej hodiny bol pravdepodobne videný medveď hnedý medzi Rešicou a Buzicou, behal smerom ku „Kaňapte“. Bol stredného vzrastu. Dôrazne žiadame obyvateľov, aby boli maximálne opatrní. Akékoľvek ďalšie pozorovania medveďa prosíme nahláste na obecnom úrade alebo starostovi obce.
Príloha: JPG JPG
Köszönjük, hogy nem használnak fűnyírót és egyéb zajos berendezéseket és járműveket „hangszórózás” közben. Ďakujeme, že počas hlásenia obecného rozhlasu nepoužívate kosačky, iné hlučné zariadenia a dopravné prostriedky.
Príloha: JPG
https://nevyziadanevolania.sk/ Védje magát a kéretlen hívásoktól, olyan áru és szolgáltatásajánlatoktól, amelyek nem érdeklik Önt. Regisztráljon, és a kereskedő nem hívhatja Önt ajánlatokkal. Chráňte sa pred nevyžiadanými volaniami, ponukami tovarov a služieb, o ktoré nemáte záujem. Stačí sa zaregistrovať, a obchodník Vám nebude môcť volať s ponukami.
Príloha: JPG JPG JPG JPG JPG JPG JPG JPG
https://fura.sk/obce/pdf/ks/Resica_KS.pdf 2024 KOMMUNÁLIS ÉS SZELEKTÍV HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁR. ZBER KOMUNÁLNEHO A TRIEDENÉHO ODPADU 2024
Príloha: PDF
Vážení občania. Od dnešného dňa môžete platiť dane a všetky ďalšie poplatky za služby obce aj platobnou kartou, mobilom či hodinkami. Tisztelt polgárok! Mától bankkártyával, mobiltelefonnal vagy akár órával is lehetséges fizethetni az önkormányzati szolgáltatásokért, adókat és minden egyéb díját.
Príloha: JPG